Jótékonysági bál

Több mint 20 jótékonysági bált szerveztünk már iskolánkban a szülőkkel közösen. Valamikor az ötlet az óvodai szülők bálja révén vetődött föl Pergerné Bán Éva akkori tanárunkban, aki amint megkapta az igazgatói beleegyezést, nagyon gyorsan a tettek mezejére lépett. A hagyonmány azóta is él, Szülők-Pedagógusok Jótékonysági bálja néven. Az időpont is végleges helyére került - minden év harmadik februári szombatja. 
 
Báljaink megrendezésében sokat segítenek a szülők, fő szervezője pedig a tantestületből kerül ki. A mostnai báli hagyományok kialakulása a korábbi szervezőknek is köszönhető: Pergerné Bán Éva, Kárpáti Zoltánné, Dászkál Dóra és Tóth Zoltán. Igazi nagy sikerre azonban Nagyné Szöllösi Márta vitte a rendezvényt. Fantasztikus ötleteivel elkápráztatja a vendégeket, ezért mind többen igyekeznek eljönni erre a különleges eseményre. Megalakította eLőbb a pedagógus, majd a szülői tánckart, akik több hetes készülés során sajátítják el Márti pazar koreográfiáit, és fogadják a vendégek visszahívó vastapsát. Az utóbbi években már tematikus bálok szerveződtek: magyar bál, görög bál, mesebál, drakula bál, karibi forgatag, stb.
2015. február 14-én ismét fergeteges mulatságra készülünk. Íme az ajánló:
 
Ki ne emlékezne a hippikre, akik a hajulat hosszúra növesztettél, pólót és farmert viseltek és szerették a Beatlest?
 
HIPPI buli vár mindenkit a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában 2017. február 18-án, szombaton 18.30-tól. A 60-as, 70-es évek hangulatát, zenei világát idézzük fel korabeli jelmezekben! Ínycsiklandó vacsora, érdekes és különleges próbatételek, közös tánc tanulás, kiváló zenekar.
Bulizzunk együtt!