Ökoiskola projekt

2012. június 9-én Budapesten a Városmajori Gimnáziumban Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes-államtitkár adta át az Ökoiskola és Örökös ökoiskola címeket. Az az iskola, amely már harmadik alkalommal felelt meg a pályázati kritériumoknak, 2012-ben először nyerhette el az Örökös Ökoiskola címet. A díjkiosztó ünnepségen 145 iskola kapta meg a kitüntető elismerést, Pest megyéből 10 iskola vált Örökös Ökoiskolává. A bensőséges hangulatú rendezvényen méltó környezetben és színvonalas szakmai program mellett került sor az ünnepélyes díjátadóra, melyen részt vettek a díjazottakon túl a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Vidékfejlesztési Minisztérium, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az E-ON Hungária Zrt. képviselői.

A Cím adományozása kapcsolódik az ENSZ „A fenntarthatóságra oktatás 2005–2014” évtizedének programjához. A díj így azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek az elismerése, amelyek átgondoltan és intézményesítetten, rendszerszerűen foglalkoznak a környezettudatosság, a fenntartható fogyasztás és fejlődés pedagógiájának gyakorlati megvalósításával, a környezeti, és egészségneveléssel.

Iskolánk 2005-ben nyújtott be első ízben ökoiskolai pályázatot, melyet háromévente sikeresen megújított. Így vált jogosulttá a Dunakeszi Kistérségből elsőként, Pest megyében pedig a 10 iskola egyikeként az Örökös Ökoiskola kitüntető címre. Az oklevelet Kárpáti Zoltánné vette át.